2009. július 24., péntek

Nizzai karnevál

Nizzai karnevál

Szegfű a jelképe Nizzának, ahol évente 2800 órán át süt a nap, január végén már virágzik a mimóza. Évente több mint egymillió ember élvezi a francia Riviéra, a Cote d’Azur egyik legfontosabb eseményének számító kéthetes téltemető karnevált. A 2010. február 13. és 28. között sorra kerülő, a Kék bolygó királya nevű eseménysorozatra pályázaton választják ki nemcsak a tűzijátékok és az utcai díszítések kivitelezőjét, hanem a jelmezek tervezőjét is.

Nizzai karnevál története

A Nizzai karnevál előzményei a középkorba nyúlnak vissza. Ahogy más tájakon is a hosszú böjt előtt az emberek szerettek kicsit szórakozni. Az írások szerint a karneváli fenség először 1873. február 23-án érkezett a városba, ekkor született meg a mai Nizzai karnevál alapja. Az első virágcsatát (Bataille de Fleurs) pedig három évvel később tartották az Angol sétányon. A virágcsata mára inkább virágparádévá alakult. Bár a hagyományokat sokan ma is tisztelik, amikor jól megdobálják egymást mimózával. A Nizzai karneválon (virágparádén) minden évben tizenöt-húsz virággal feldíszített gépjármű gurul végig, rajtuk sok csinos lánnyal, akik sosem felejtenek el mosolyogni, még akkor sem ha éppen rossz az idő.

Nizzai karnevál napjainkban

A Nizzai karnevál előírása szerint egy-egy kocsi díszítésének négy-ötezer virág tőből kell állni. A legalább 7 méter hosszú, 2 méter széles és 6 méter magas építményt teljesen be kell fedni virággal. Még annak is rendje van, hogy a virágokat hétfőn és csütörtökön osztják ki a díszítőknek. Természetesen a Nizzai karnevál üzletnek sem rossz a helyi termelőknek, hisz 90 százalékát otthon szerzik be a kellékeknek. Így a Nizzai karnevál idején a nizzai és környékbeli virágtermesztők a kereskedőkkel együtt ugyancsak színpompás virágfelvonulást rendeznek, hasonlóan a debreceni virágkarneválhoz.

Dél-Franciaország tengerparti nagyvárosában évente egymillió ember élvezi az egyre színesebb, látványosabb téltemető felvonulást. Főként Franciaországból jönnek, de a szomszédos Olaszországból, sőt Nagy-Britanniából és észak és kelet-európai államokból is érkeznek látogatók.

A Nizzai karnevált épp olyan hangzavar kíséri, mint pl. a Budapest parádét vagy a Rioi karnevált. A virággal feldíszített camionok 50 méterenként követik egymást és különböző zenei stílusban mutatják be színpompás virágruházatukat. Az skót dudától a techno zenéig minden zenestílus megszólal, csak egyvalami közös bennük, a nagy hangerő. A felvonulások két héten át többször is ismétlődnek az Angol-sétány lezárt szakaszán. A Meridien hoteltől az Operáig gyakorlatilag egy kört tesznek meg a két pályás úttesten, melyet virágok választanak el. A tenger felőli oldalon tribünöket állítanak fel, a szállodák előtti járdákról pedig állva lehet nézni a menetet. A tribünért és az állóhelyek egy részéért fizetni kell, de van több szakasz, ahonnan ingyenesen lehet nézni. Délután a virágos kocsik és az aktuális témát megjelenítő makettek is felvonulnak és este sem hagy alább a hangulat.

A Nizzai karneválnak minden évben Mardi Gras idején, azaz húshagyó kedden van vége. Akkor a karnevál királyát a helyi gyerekekés felnőttek a tengerpartra vontatják, és elégetik hatalmas tűzijáték kíséretében.

Nizza

Nizza városnak 500 ezer lakosa van, változatos az építészete, a historizmus, az eklektika, a szecesszió mind megtalálható a XIX. század végének épületein, az orosz arisztokrácia villáin. 200 szállodája - a kétcsillagostól az ötcsillagosig - bármely igényt kielégíthet. Kulturális élete egész éven át mozgalmas. 19 múzeum és galéria várja az érdeklődőket

A turisták kényelmét szolgálja Nizzában az egy, két vagy három napig érvényes Nice Riviera Pass, amellyel a helyi múzeumokban, éttermekben adnak kedvezményt. Nizza és környéke bármely tömegközlekedési eszközét igénybe lehet venni a Pass Bus kártyával, amely egy euróba kerül naponta.